KARÁCSONYI ADOMÁNYGYŰJTÉS

2023.12.24

21-én este kis csapatunk ismét felkerekedett és néhány rászoruló család számára juttattuk célba az adományaitoknak köszönhetően karácsonyi meglepetésünket. Ebben az évben is segítségünkre voltak a mezőkeresztesi önkormányzat munkatársai, akik mint korábban, most is önzetlen lelkesedéssel segítettek kiválasztani a támogatott családokat. Ismét bebizonyosodott számunkra, hogy milyen sokat jelenthet egy nehéz helyzetben élő családnak a 30 ezer forintos támogatás is. 

Szívmelengető érzés töltött el mindanyiunkat, hogy segíthettünk picit szebbé tenni ezeknek a gyerekeknek és szüleiknek nagyszüleiknek az ünnepét. Újra láttuk, hogy az anyagi javak szűkössége mellett is milyen szeretettel nevelik a gyerekeket. És ebben az évben láthattunk egy igazi csodát jelentő kisgyermeket is, aki az orvosok szerint nem is létezhetne, de mégis szerető szülei szemefénye lehet. Évről évre megtapasztalhatjuk nagylelkű adományaitoknak köszönhetően, hogy adni jó! Köszönjük mindenkinek, aki utalással támogatta akciónkat, aki ebben az évben Egyesületünknek ajánlotta fel az SZJA 1%-át és azzal támogatott minket!


© 2019-2025
Bimmers Life Borsod Egyesület
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.